Leírás
1806-ban James Gosling 10 ezer fonttal a zsebében indult el az új világba szerencsét próbálni. 90 napi hajóút után a kontinenshez legközelebb eső kikötőben, Bermuda partjainál kötöttek ki. Gosling viszont ahelyett, hogy tovább folytatta volna tervezett útját Észak-Amerika felé, letelepedett, és egy évvel később már saját üzletet nyitott a szigeten. Boltja, amely 1824-től kezdve 127 éven keresztül működött a Front Street-en, ikonikussá vált. Ebben az időszakban kezdték el gyártani azt az italt, amely ma már Black Seal néven a cég egyik zászlóshajója.
Ezt az italt hagyományos rézüstben valamint oszlopüstben is lepárolják. Az érlelést követően egy gazdag, komplex, mély, jól kiegyensúlyozott rum születik, amelyet aztán a hagyományos verzióval szemben nem hígítanak le palackozás előtt, így párját ritkítóan magas alkoholtartalommal bír. Koktélok, long drinkek, minőségi ételek kiváló alapanyaga.
A Gosling’s Black Seal a titokzatos Háromszög mellett Bermuda egyik szinonimájává vált. Ez a rum a sziget egyik nevezetességének, a bermudai halászlének, valamint Bermuda kedvenc italának, a Dark ’n Stormy koktélnak is lényeges hozzávalója, és nem mellesleg a sziget fő exportterméke.
Vélemények
Paraméterek
Illat | Édes feketecsokoládé, cukros vanília, kardamom és fahéj. |
Íz | Gyógynövényes hatások keverednek a melasz és a karamell krémes, sima édességével. |
Palackozó | CASTLE BRANDS |
Régió | Bermuda |
Ürtartalom | 0,7 l |
Alkoholtartalom | 75,5 % |
Hordóerősség | IGEN |